
TEODÓRA INGATLAN
BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEMEN TANULT KÜLÖNLEGES ELADÁSTECHNIKÁT ALKALMAZÓ OSZTRÁK MAGYAR INGATLANÜGYNÖKSÉG.
ÜDVÖZLÖM OLVASÓIMAT!
Bálint Zsolt vagyok a 9 éves TEODÓRA INGATLAN tulajdonosa. 2003-ban vettem át bizonyítványomat a BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM-en.
Az ott tanultakat felhasználva olyan nagyértékű házakat sikerült eladnom rövid idő alatt, amelyek eladásával az átlagos ingatlanközvetítő irodák két év alatt sem tudtak megbírkózni.
Ehhez fanatizmus és őrültség is kellett. Hogy milyenek? Most néhányat leírok.
Kiváncsi voltam arra, hogy a megbízási szerződés aláírásától számítva hány percen belül vagyok képes vevőt kivinni az eladó ingatlanhoz.
2004-ben egy székesfehérvári luxusház megbízási szerződését írtam alá. A vevő vidékről iparkodott a városba, majd együtt haladva a csúcsforgalomban menekülő utakkal próbálkoztam. Sajnos a vevő állandóan lemaradt végül eltévedt. Az eredmény lehangoló volt mert 63 perc telt el.
2005-ben a korábbi esetből tanulva saját kocsivak vittem a vevőt ki. Az eredmény 51 perc volt.
2005-ben Dunaújvárosban a fehér rendelővel szemben 110 négyzetméteres reprezentatív lakás eladásában kérték a segitségemet. A várólistás ügyfeleim közül előre tudtam kinek lehet jó ez a lakás. A vevőt 33 perc alatt tudtam kivinni a szerződés aláírásától számítva úgy, hogy még 8 percet kellett várni rá. Ezt a lakást azonnal meg is vásárolták. Érdekességképpen írom le hogy 16 millióért vették meg. Most a válság ellenére is ez a lakás 30 milliót ér.
2006-ban Székesfehérváron este 7-kor a Magyar Király Szálló előtt volt találkozóm egy vevővel akinek egy belvárosi luxuslakást kellett volna bemutatni. Közben telefonáltak hogy egy hasonló lakás lenne eladó. Időm volt, forgalom nulla. A szerződés aláírása után ehhez a lakáshoz vittem először a vevőt. Az eredmény 23 perc volt.
Tudomásul vettem hogy ennél aztán lehetetlen kevesebb időt elérni, így átkereszteltem a vállalkozásom nevét TEODÓRA INGATLAN23-ra.
Döntésem korai volt.
2007-ben Székesfehérvár Rózsadombján Öreghegyen egy telek eladásához hívtak ki. Szóltam az egyik vevőnek hogy a Bory várnál parkoljon le mert nemsokára megyek érte. A szerződés aláírása és a vevő bemutatása között 12 perc telt el. Az eladó azt mondta hogy még ilyet nem látott. Amikor azt mondtam neki hogy perceken belül hozom a vevőt azt hitte hogy csak viccelek. Igaz a vevő hölgy is nyomta a gázt a terepjárójának rendesen.
Mi kell a gyors eladáshoz? Nagyon nagy őrültség! Néhány őrültségem a sok közül:
-Egyik alkalommal egy dunaújvárosi nyaralót egyenként 13 vevőnek mutattam be 9 óra alatt. Minden vevővel először a nyaralótól 300 méterre találkoztam és az autómat követve jöttek utánnam.
-Másik alkalommal Dunaújvárosban egy Barátság városrészi lakáshoz egyszerre egyidőben 11 vevőt vittem ki. Többször is megcsodálták már az ingatlan megtekintési konvoj turizmusomat a járókelők, de ezt aztán különösen. Az érdeklődők közül hárman készpénzesek voltak. Az egyik azt mondta 20 percen belül hozok másfélmillió foglalót. Ő kapta meg a lakást.
-Harmadik esetem sem mindennapi. Ön elküldené lakásának kulcsát egy olyan személynek akit sosem látott hogy adja el? Biztosan nem.
Debrecen közeli Berettyóújfaluban élő hölgy interneten olvasta hogy adom el az ingatlanokat. Arra kért hogy dunaújvárosi lakását próbáljam eladni. Kulcsokat postán küldte el, megbízást faxon írtuk alá. Amikor eladtam, az ügyvédhez kellett jönnie az adásvételit aláírni. Akkor találkoztunk először egymással. Ilyen az ingatlanközvetítői történelemben soha nem volt, de nem is lesz.
Az eladókon kivül az újságok szerkesztői is nézegetik honlapomat mert a következő ajánlatokat kaptam:
Ha náluk hirdetek akkor ingyen még fényképet is betesznek, amire a következő újságokban korábban még soha nem volt példa. Melyik újságok?
Dunaújvárosi Maraton, megyei7nap, fehérvári7nap
Hirdetéseimet olvassák még a következő újságokban is:
Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Dunaújvárosi Szuperinfó, Székesfehérvári Szuperinfó, Budapesti Szuperinfó valamint az osztrák KRONEN ZEITUNG újságban is.
JÓ VÉTELT JÓ ELADÁST KíVÁNOK!
SZOMBAT VASÁRNAP IS ÁLLUNK ÜGYFELEINK RENDELKEZÉSÉRE.
TELEFON: 06-30-3901-751 E-MAIL: wienimmo2003@freemail.hu
_______________________________________________
TARTALOM:
0. ISMERŐSÖM LAKÁSA 5,6 MILLIÓÉRT.
1. EZT MEG KELL VENNI.
2. VÉTELI SZÁNDÉK.
3. KIHAGYHATATLAN AJÁNLATOK.
4. KIADÓ DUNAÚJVÁROSI INGATLANOK.
5. DUNAÚJVÁROSI HÁZAK.
6. ELADÓ LAKÁS.
7. ÜZLETEK.
8. NYARALÓK.
9. FOGORVOSOK FIGYELEM!
10. FOGORVOSOK SZÁJSEBÉSZEK! TEKINTSÉK MEG ÚJ HONLAPOMAT AMELY SOPRONI ÉS BUDAPESTI ELADÓ MAGÁN FOGÁSZATI KLINIKÁK KÖZVETíTÉSÉVEL FOGLALKOZIK, ILLETVE ARRA ALKALMAS INGATLANOKAT MUTAT BE!
CíM: www.immodental.hupont.hu
_____________________________________________________
0. ISMERŐSÖM LAKÁSA 5,6 MILLIÓÉRT:
Ismerősöm lakásból házba költözik. Szólt hogy tegyem már fel a lakását a netre hátha valakinek kell mivel egymillióval olcsóbban adja.
A dunaújvárosi téglalakás a Bocskai utcában van. Második emeleti kétszobás erkélyes felújított parkra néző világos keleti fekvésű. Az elektromos vezetékek is újak. Az ára 5,6 millió. Telefon: 06-30-3901-751


________________________________________________________
1. EZT MEG KELL VENNI:
Cégvezető galériás luxusháza Dunaújvárosban Újtelepen 69 millió forintért eladó.
Bármikor megtekinthető. Ingatlan beszámítása szóba kerülhet.
Telefon: 0630-3901-751 E-mail: wienimmo2003@freemail.hu



_______________________________________________________
Svájci grófnő dunaújvárosi új luxusháza 45 millió forintért eladó. Lakást beszámítanak 20 millió forintig a Csillagdombon vagy a terasz házaknál esetleg a Bagolyvárban. Telefon: 06-30-3901-751


_______________________________________________________
2. VÉTELI SZÁNDÉK:

-DUNAÚJVÁROSBAN VENNÉNEK 35 MILLIÓ FORINT KÉSZPÉNZZEL CSALÁDI HÁZAT. ÚJTELEPI EGYSZINTES HÁZAK ELŐNYBEN.
-FEJÉR MEGYÉBEN TERMŐFÖLDET VENNÉNEK.
Telefon: 06-30-3901-751
_______________________________________________________
3. KIAGYHATATLAN AJÁNLATOK:
Kihagyhatatlan ajánlat!
Dunaújvárosban új egyszintes amerikai ház családi okok miatt alkalmi áron eladó. Beszámítanak bárhol bármilyen ingatlant! Telefon: 06-30-3901-751


Erről az új egyszintes amerikai házról sok kép látható a másik honlapomon melynek címe: www.wienimmobilien.hupont.hu
.................................................................................................................
Kihagyhatatlan ajánlat!
Dunaújvárosban új mediterrán luxusház 110 millió forintért eladó. Konyhája 4 lakás árába került. Telefon: 06-30-3901-751
.............................................................................................................
Kihagyhatatlan ajánlat!

Dunaújvárosban luxusház 28 millióért eladó. Garázs, két fürdőszoba, három szoba nappali. Az ár irányár. Lakást beszámítanak. Telefon: 06-30-3901-751
................................................................................................................
Kihagyhatatlan ajánlat!

Dunaújvárosban új egyszintes amerikai ház 44 millióért eladó. Telefon: 06-30-3901-751
Erről a házról sok kép látható a másik honlapomon melynek címe: wwww.wienimmobilien.hupont.hu
...............................................................................................................
Kihagyhatatlan ajánlat!

Erről a házról több kép látható a www.wienimmobilien.hupont.hu lapon.
Ügyfelem eladná új dunaújvárosi luxusházát. Fedett úszómedencéje gázzal fűthető. A házat most értékelték hivatalosan 102 millió forintra. Alkalmi áron 68 millió forintért eladó. Az ország bármely részén bármilyen ingatlan beszámítása szóba kerülhet. Telefon: 06-30-3901-751
................................................................................................................
Kihagyhatatlan ajánlat!

Dunaújvárosban Óvárosban igazgató ügyfelem luxusháza 53 millió forintért eladó. Érdi vagy budapesti házra cserélhető érték egyeztetéssel. Telefon: 06-30-3901-751
_________________________________________________________
4. KIADÓ DUNAÚJVÁROSI INGATLANOK:

Dunaújvárosban Újtelepen kiadó egy hatszobás nappalis két fürdőszobás két konyhás garázsos luxusház.
Bérleti díja csak 150 ezer forint.
Telefon: 06-30-3901-751
_________________________________________________________
5. DUNAÚJVÁROSI HÁZAK:

Dunaújvárosban garázsos négy szoba nappalis tetőteres ház családi okok miatt áron alul 23,5 millióért eladó. Lakást házat nyaralót beszámítanak. Telefon: 06-30-3901-751
.................................................................................................................

Dunaújvárosban Újtelepen eladó egy nemrég épült egyszintes plusz tetőteres négyszoba nappalis két fürdőszobás garázsos ház 29 millióért. Telefon: 06-30-3901-751
..............................................................................................................
Dunaújvárosban új egyszintes amerikai luxus tégla ház családi okok miatt 43 helyett 32 millióért eladó. Lakást beszámítanak! Telefon:06-30-3901-751
..................................................................................................................

Dunaújvárosban örökölt családi ház eladó! Hivatalosan 50 millióra értékelték. Az örökösök minél előbb a pénzükhöz szeretnének jutni ezért úgy döntöttek hogy 32 millióért is odaadják. Két konyha két fürdőszoba fedett terasz garázs hat szoba nappali. Lakásbeszámítás szóba kerülhet! Telefon:06-30-3901-751 .............................................................................................................

Dunaújvárosban luxusház 26 millió. Telefon: 06-30-3901-751
.............................................................................................................
Dunaújvárosban új tetőteres ház 36 millió. Telefon: 06-30-3901751
Erről a házról sok kép látható a másik honlapomon. Cím: www.wienimmobilien.hupont.hu
.............................................................................................................



Dunaújváros frekventált helyén ahol a válság ellenére is 20 millió egy telek, eladó egy új egyszintes amerikai luxusház 63 millióért. DUNAÚJVÁROSBAN HÁZAT 35 MILLIÓIG BESZÁMíTANAK! Telefon: 06-30-3901-751
Erről a házról sok kép látható a másik honlapomon! www.wienimmobilien.hupont.hu
_______________________________________________________
6. ELADÓ LAKÁS:

Dunaújváros abszolút belvárosában az Erkel kertben eladó egy tetőteres teraszos háromszobás lakás 14 helyett 10,8 millió forintért. Telefon: 06-30-3901-751
_________________________________________________________
7. ÜZLETEK:
Dunaújváros abszolút belvárosában eladó egy kozmetikai és szépségszalon 7,5 millióért. Telefon: 06-30-3901-751
...............................................................................................................

Dunaújvárosban bármilyen tevékenységre alkalmas asztalos műhely 8,5 millióért eladó. Telefon: 06-30-3901-751
...............................................................................................................
Budapesten Budafokon örököltek egy 200 éves vendéglőt óriási pincékkel. Az örökösök minél előbb a pénzükhöz szeretnének jutni ezért a 70 millióra értékelt ingatlant 37 millió forintért is eladnák. Telefon: 06-30-3901-751
Részletek másik honlapomon melynek címe:
Cím: www.budapestiluxusingatlanok.hupont.hu
_______________________________________________________
8. NYARALÓK.

Kisapostagon frekventált helyen állandó ottlakásra is kiváló három szobás dunai panorámás terasszal rendelkező nyaraló 6,5 millióért eladó. Villany, vezetékes víz, vezetékes gáz a ház előtt. Állandó ottlakásra is kiváló. Telefon: 06-30-3901-751
............................................................................................................

Dunaújvárosban az Üdülő sor elejétől autóval 6 percre állandó ottlakásra is kiváló három szobás nyaraló 7 millió.
Telefon: 06-30-3901-751
...............................................................................................................
Dunaújvárosban az Üdülő soron eladó egy szép tégla nyaraló örökségből csak 6,5 millióért. Telefon: 06-30-3901-751
_______________________________________________________

Dunaújvárosban TESCO áruház mellett buszmegálló közelében eladó egy egyszintes állandó ottlakásra is alkalmas nyaraló teljes berendezéssel 5 millió forintért. Telefon:06-30-3901-751
________________________________________________________
A hatvanas években össze-vissza furkálták az országot egy kis olaj után kutatva. Aztán több termálvizet találtak mint olajat. Ezekből a fúrásokból jöttek létre a termálfürdők mint például zalakarosi a szegedi, a kiskunmajsai valamint a Jászapáti.
Egyik ismerősöm arra kért hogy adjam el Jászapátiban a termálfürdő közelében lévő családi házát 17 millióért. Dunaújvárosi ingatlant beszámít. Telefon: 06-30-3901-751
________________________________________________________
9. FOGORVOSOK FIGYELEM!!
BUDAI 100 NÉGYZETMÉTERES LUXUS FOGÁSZATI KLINIKA NAGYOBB KLINIKÁBA KÖLTÖZÉS MIATT ELADÓ.
Budapesten Budán forgalmas helyen luxus fogászati klinika eladó.
A négy komplett fogászati egység saját panoráma és intra orális röntgennel rendelkezik. Kizárólag minőségi amerikai és német alapanyagokkal és felső kategóriás német felszerelésekkel állnak az igényes ügyfelek rendelkezésére.
Kilenc orvossal reggeltől este 10 óráig dolgozó klinikát azért adják el mert nagyobb alapterülettel rendelkező másik klinikát nyitnak a nagy ügyfélforgalom miatt.
A 15 éve fogászati klinikaként működő 100 négyzetméteres földszinti fogászati klinika ára 39 millió forint.








EBBE A FOGÁSZATI VÁLLALKOZÁSBA BETÁRSULNA A TEODÓRA INGATLAN!
-A TEODÓRA INGATLAN a klinikában működtetné a budapesti luxusingatlanokkal foglalkozó irodáját, ami generálná a fogászati páciensek számát továbbá az ingatlanközvetítési jutalékokból is részesülne az új tulajdonos.
-A TEODÓRA INGATLAN a budapesti műszaki egyetemen szerzett tudásával valamint az osztrák kapcsolataival részt venne a fogászati klinika osztrák páciensekkel való feltöltésével valamint az előjegyzések ütemezésével.
Telefon: 06-30-3901-751 E-mail: wienimmo2003@freemail.hu
________________________________________________________
10. FOGORVOSOK SZÁJSEBÉSZEK FIGYELEM!
TEKINTSÉK MEG ÚJ HONLAPOMAT AMELY SOPRONI ÉS BUDAPESTI ELADÓ MAGÁN FOGÁSZATI KLINIKÁK KÖZVETíTÉSÉVEL FOGLALKOZIK, ILLETVE ARRA ALKALMAS INGATLANOKAT MUTAT BE! CíM:
www.immodental.hupont.hu
Telefon: 06-30-3901-751 E-mail: wienimmo2003@freemail.hu
________________________________________________________
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: